2004 július 0 - 50 (összesen 2329 hozzászólás) < 1 > [ 2 ] [ 3 ] [ 4 ] [ 5 ] [ >> ] |
János (hősnév: Don Quijote) | 2004. július 1., 00:41:59 |
H.G.WELLS KŐKÖRI TÖRTÉNET 26. Amióta Ug-lomi elkészitette a bunkót, sok nap telt el, több, mint a kéz ujjai, több, mint ameddig akkoriban számolni tudtak. Már három napja nem kaptak húst, ekkor történt, hogy Eudena alvó párját otthagyva, leshelyére ment. Jött a vénasszony, és szokott hadonászá-sával imádkozni kezdett. Amíg ott hadonászott, felbukkant a dombról Eudena kis barátnője, Szí meg egy másik kislány, Szisz első asszonyának a lánya, és látva a rozoga vénség hókuszpókuszait, utánozni kezdték. Eudena jót mulatott ezen, de a vénasszony hirtelen a lányok felé fordult és észrevette. Egy pillanatig mindhárman mozdulatlan álltak, majd az öreg dühös üvöltéssel feléjük rohant, és mindnyájan eltűntek a domb mögött. Kisvártatva a gyermekek újra feltűntek a domb vállánál a páfrányosban. A kis Szí rohant elöl, nagyon fürge kislány volt, s a másik kislány visítva loholt utána, sarkában a vénasszonnyal. A domb tetején megjelent Szisz is egy csontot rágva, és mögötte, tiszteletteljes távolságot tartva Bó és Macskabőr, ugyancsak jókora falatot majszolva, és hangosan hahotáztak a vénasszony dühösködését látva. Egy ijedt kiáltás, a vénség beérte a kisebbik lányt, és csépelni kezdte a visítozó gyereket, kellemes ebéd utáni szórakozást nyújtva a férfiaknak. Szi még futott egy darabig, aztán félelem és kíváncsiság közt ingadozva megállt. Hanem ekkor előrohant a kislány anyja, lihegve, lobogó sörénnyel, egy követ markolva, és a vénasszony vicsorgó vadmacskaként feléje fordult. Ő volt a tűzőrzők feje, és hajlott kora ellenére felért akármelyik asszonynyal, de még mielőtt bármit tehetett volna, Szisz is ráüvöltött. Erre kitört a hangzavar. Újabb boglyas fejek tűntek fel. A jelek szerint az egész törzs itthon volt, és lakomát ült. A vénasszony azonban nem merte már a dühét kitölteni a gyereken, akit Szisz pártfogásába vett. Mindenki lármázott és gyalázkodott – még a kis Szi is. A vénasszony egy szempillantás alatt elengedte az addig fogva tartott gyereket, és Szi után vetette magát, akinek nem volt pártfogója. Szi csak akkor döbbent a veszélyre, amikor már egészen közel volt hozzá, és halk, rémült sikollyal vaktában rohanni kezdett, amerre látott, egyenest az oroszlántanya felé. Mikor végre észrevette, merre tart, oldalt tért a nádasba. Hanem a vénség bámulatos asszony volt, amilyen gonosz, olyan fürge, és végül lobogó hajánál fogva elkapta a kislányt, alig harminclépésnyire Eudenától. Most már az egész törzs lefutott a dombról, nagy kiáltozással és hahotával, kíváncsian a mulatságra. Ekkor valami fölrezzent Eudenában, valami, amit még sose érzett. Félelmét feledve és csak a kis Szire gondolva felugrott rejtekéből, és előrerohant. A vénasz-szony nem látta, mert teljes dühével és minden erejéből a kicsit pofozta éppen, csak azt érezte, hogy valami súlyos és kemény vágódik az arcába. Fölhemperedett, és ekkor meglátta Eudenát, ahogy égő szemmel és arccal közte meg a kis Szi között állt. Felsivított döbbenetében és rémületében, a kis Szi pedig, nem értve, mi történt, a szájtátva bámuló törzsbeliek felé indult. Azok közben egészen közel húzódtak, mert Eudena látványa teljesen kiűzte fejükből az oroszlántól való, már amúgy is oszladozó félelmüket. Eudena egy szempillantás alatt otthagyta a meghökkent vénasszonyt, és beérte a kislányt. – Szi! – kiáltotta. – Kis Szi! Karjába kapta, összekarmolt arcát a magáéhoz szorította, és sarkon fordulva tanyája, a vén oroszlán egykori rejtekhelye felé iramodott. A vénasszony a derekáig érő nád közt állva eszeveszett dühét és ocsmány szitkait okádta utána, de nem merte útját állni; és Eudena az ösvény hajlatáról visszanézve látta, hogy a férfiak egymásnak kiáltoznak, és Szisz megindul az oroszláncsapáson. Eudena megállás nélkül loholt végig a nádasba vágott szűk úton az árnyékos helyig, ahol Ug-lomi ült gyógyuló combjával, és a nagy kiáltozástól felriadva éppen szemét dörzsölte. Eudena a kislánnyal az ölében hozzá rohant, és torkában dobogó szívvel kiáltotta: – Ug-lomi! Jön a törzs! ******************************************* Kedves olvasóim. Aki küldött nekem Emailt, és nem válaszoltam rá, valószínű azért történt, mert innét a Oasztalról küldött Emailok mellé sokszor csatolódik vírus. Az Email fiókom védelme, ezeket automatikusan kiszűri, így ezeket meg sem kapom. Tehát ha írni akarsz nekem, azt tedd a hősömnek, vagy a Oasztalra esetleg közvetlenül az Email címemre -- njanos1@freemail.hu -- Üdvözlettel mindenkinek Don Quijote de la Mancha a búsképű lovag |
bendeguz (hősnév: Torzi Borzi) | 2004. július 1., 08:12:45 |
Szevasztok hősök remélem jól vagytok. fel ajánlom mindenkinek a segítségem ki éhes,szomjas vagy valami problémája van.Keres |
Krisztián (hősnév: Spejbl bácsi) | 2004. július 1., 08:13:57 |
Segítek kaja, pia és bunkó készítésben |
Bende (hősnév: Retek Rozi) | 2004. július 1., 08:16:56 |
Sziasztok! Szívesen segitek minden ifjú hősnek ha meg keresnek. |
gorillala (hősnév: gorillala) | 2004. július 1., 08:59:41 |
AKI EBBEN A BEÍRÁSBAN NEM TALÁLJA MEG KÉRDÉSÉRE A VÁLASZT vagy A VÁLASZ HELYÉT AMIT MEGKERESHET JUTALOMBAN RÉSZESÜL!!! ¤¤¤MINDENKI AKI KÉR VALAMIT!!!¤¤¤MINDENKI ¤¤¤AKI KÉR VALAMIT!!! Ne itt kérj!! Használd a SEGÍTSÉG gombot! A hős kérjen hőstől, Csak a Hős adhat Hősnek !!! (g) *** MINDEN KÉRDÉSEDRE ITT VÁLASZT TALÁLSZ!!!!.. .Keresd meg és olvasd el:...Keresd meg és olvasd el:...Keresd meg és olvasd el:... A beírás dátuma: gorillala (hősnév: gorillala) 2004. június 27., 13:21:22 *** MINDEN KÉRDÉSEDRE OTT VÁLASZT TALÁLSZ!!!!.. Keresd meg!! MEGÉRI!! (g) ¤¤¤¤kiki (hősnév: lanya) 2004. június 30., 09:32:30 Szeretném ha valaki feleségül venné egyetlen lányomat,lanyát. Hősök házassága a 100 bölcsesség elérése után lehetséges! Addig nevlni, tanítani és életben kell tartani ¤¤¤¤evelin (hősnév: izolda) 2004. június 30., 14:22:16 sziasztok! ezvantól szeretnék ételt és italt! Ne itt kérj!! Használd a SEGÍTSÉG gombot! A hős kérjen hőstől, Csak a Hős adhat Hősnek !!! |
bobí (hősnév: bobí) | 2004. július 1., 09:18:10 |
Üdv mki-nek!!!Nézzétek meg a következő oldalt:http://gportal.hu/roxfortmagic-ot nagyon jó oldal ha tetszik akkor regisztrálj!!! uiu:tényleg jó oldal de ha nem akartok registrálni akkor csak nézzétek meg!!!Na hali!!! |
Tamás (hősnév: FanTom) | 2004. július 1., 09:48:39 |
Korlátozott mennyiségben szívesen adok ételt, és italt!!! Csak kattints a "Segítsééééég! Valaki segítsen!!!" gombra, és kérj segítséget FanTom -tól!!! |
Rony (hősnév: Rony) | 2004. július 1., 10:05:59 |
Már rég elfeledtem milyen jó kis vers ez a vers..... :( Nagy László: Táncbéli táncszó Nem vagyok jó! Nem vagyok jó senkinek! Rám ugatnak égiek és földiek! Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég, Jó lennék majd égetőn, ha kellenék. Jó voltam én, jó voltam én azelőtt, Szivárvánnyal írtam be a levegőt Átváltozott gyászfekete szalagra, Rétként kéne görnyedeznem alatta. Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet, Majd meggyógyít, aki szívből megszeret, Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég, Had mulatok, amikor sírnom illenék. |
Tibusoft (hősnév: Tibusoft) | 2004. július 1., 10:39:17 |
Kezüket tsókolom, jó napot kívánok! Hősünk éppen világkörüli útjáról hazatérőben -mármint a Nagy Kerek Erdő bejárása után- eccercsak honvágyat érzett, hogy megtekintse rég látott medencéjét. Úgyis rá fért volna már egy kellemes lubickolás, a meleg is rátett még erre a vágyra egy lapáttal, így mielőtt otthonába tért volna ellátogatott a medencéhez... azaz, annak kisérteties másához, merthogy ez a medence határozottan nem az a medence volt amire ő emlékezett... Több probléma is adódott vele kapcsolatban: 1. Nem látszottak a vízben hűsölve lubickoló hősős csapatok... 2. Kísértetiesen elhanyagoltnak tűnt a környék... 3. Ez a medence -hogy finoman fogalmazzunk- kissé hiányosabban volt csempézve, mint amelyikre ő emlékezett... mondhatnánk akár úgy is, hogy mutatóban sem látszott egyetlen csempedarabka sem a környéken... Ezek után hősünk hogy erőt gyűjtsön, úgy döntött felkeresi régi ismerőseit, és valamiképpen rábírja őket egy kis közös renoválásra... Néhány gyanús dolog tűnt csak fel neki: 1. Miután ***Rony-nál elfogyasztotta szokásos adag -még mindig a legfinomabb- KV-ját, s jót csevegtek, a távozáskor visszaintegetve szemet szúrt neki az új kandalló, mely a sarokban terpeszkedett. Hogy miért zavarta szemét igazán, az csupán a távozást követően jutott eszébe: hát persze, a csempék... pont olyanok, mint amiket a medencébe raktunk annak idején... :) 2. Minden további látogatásnál feltűnt neki, hogy néhány csempe itt-ott felfedezhető... ***Boszinak például gyönyörű új konyhaszekrénye volt, melynek a mosogató fölötti részén látszottak ugyanilyen csempék. :) 3. ***Aguti élményfürdőjében szintén volt néhány csodálatosan elrendezett csempesor... ;) Nem volt mit tenni, el kellett hívni mindenkit a renoválásra, bízva abban, hogy születik valamiféle áthidaló megoldás, a jelenlegi kissé csupasznak tűnő medence funkcionálissá tételére... Várjuk a javaslatokat. :) Üdv: tibusoft ;) |
Timi (hősnév: Ezvan) | 2004. július 1., 10:50:12 |
Sziasztok!! Mostmár 2 hősömtől tudnak INGYEN inni és enni kérni a rászoruló hősök!!! Csak kérjetek és máris megkapjátok!!! Tehát: Frid Gid vagy Ezvan :)) |
mareee (hősnév: mareeee) | 2004. július 1., 10:57:55 |
halihóóó mindenki!!!!!! bárkinek segítek ha kell!!!!!!! kaja/pija/ bunkóóó!!!!! segítség gomb!!!! és ott írd be : mareeee. 4db e!!!! = ) na buy!!!!!!! sok sikert a hősözéshez!!!!!!= ) |
Timi (hősnév: Ezvan) | 2004. július 1., 11:23:15 |
Szeretnék elnézést kérni attól a 3 hőstől akinek véletlenül visszautasítottam a kérésüket!!!! NEM SZÁNDÉKOSAN VOLT!!!!!!!!!!!! Ha úgy gondoljátok kérjetek újra, és mostmár figyelmesebb leszek!:)) |
Hailey (hősnév: Csoda HősCsaj) | 2004. július 1., 11:39:37 |
Kedves Hősfiúkák! Gyönyörű hősöm Csoda HősCsaj elérte a bűvös 100 napos kort.Nézzétek meg és ha tetszik vegyétek feleségül.:-) |
tibi (hősnév: woof) | 2004. július 1., 11:55:56 |
hello!Én egy új pasi vagyok. |
tibi (hősnév: woof) | 2004. július 1., 12:00:56 |
Hello Timi!Hogy vagy? |
tibi (hősnév: woof) | 2004. július 1., 12:06:17 |
Dumálunk? |
Fruzsi (hősnév: Vörike) | 2004. július 1., 12:21:18 |
INGYEN kaja-pia TaTánál és NYaNYánál!!! INGYEN kaja-pia TaTánál és NYaNYánál!!! Kedves tibi (woof)! Ez nem chat!!! Ovasd el a GYIK/FAQ-t!!! (22.-eset!) |
ASIKA (hősnév: PÖCÖK) | 2004. július 1., 12:31:51 |
SZEVASZTOK!!!! |
ali (hősnév: ztf2) | 2004. július 1., 14:59:35 |
Ma jó mert szobatiszta vagyok. |
Zsolt (hősnév: ZOMBIIII) | 2004. július 1., 15:02:04 |
Túl kevés buznyákja van a ZOMBIIII nevü hösembernek.Kérem adjanak neki. |
Zsolt (hősnév: ZOMBIIII) | 2004. július 1., 15:02:04 |
Túl kevés buznyákja van a ZOMBIIII nevü hösembernek.Kérem adjanak neki. |
csajszibaba (hősnév: kőnéni) | 2004. július 1., 15:15:00 |
múj vagyok |
Kertész Judit (hősnév: Kertész Judit) | 2004. július 1., 15:33:16 |
Helló! Az Én gondozóm borza vanessza!Az anyukájának csinált Engem csak Ő gondoskodik Rólam,s testvéremről nnnnn-ről! Na Csá! |
Kertész Judit (hősnév: Kertész Judit) | 2004. július 1., 15:33:16 |
Helló! Az Én gondozóm borza vanessza!Az anyukájának csinált Engem csak Ő gondoskodik Rólam,s testvéremről nnnnn-ről! Na Csá! |
Kertész Judit (hősnév: Kertész Judit) | 2004. július 1., 15:33:16 |
Helló! Az Én gondozóm borza vanessza!Az anyukájának csinált Engem csak Ő gondoskodik Rólam,s testvéremről nnnnn-ről! Na Csá! |
Lillandusz (hősnév: Trufa) | 2004. július 1., 16:42:49 |
Hello! név hívószó ...Arwen Undómiel... Kiki Bögyös Estella elanor Elesszár kulcslyu Elesszár király pisze Már nem tudom őket gondozni.... Vki írja meg, hogyan lehet nevet változtatni!!!! Üdv: Trufa |
nnnnn (hősnév: nnnnn) | 2004. július 1., 16:51:18 |
Hali! :-) (-: :-) (-: |
Kata (hősnév: glka) | 2004. július 1., 16:59:43 |
Lillandusz: nevet változtatni nem lehet, azt egyszer s mindenkorra adtad. Egyébként üdv Mindenkinek és Mosoly:-)))) |
Lucsik Bertalan (hősnév: Lucsik Bertalan) | 2004. július 1., 17:02:29 |
Valki tud adni bunkót?? Kérlek valaki segítsen és adjon egy bunkót, mert én még nem tudok magamnak készíteni, és sajnos ellopták az eredetit. |
Lara (hősnév: picilara23) | 2004. július 1., 17:23:48 |
Buznyákért ételt, italt szívesen adok! |
Geniusz (hősnév: Terry) | 2004. július 1., 17:24:44 |
Csá! |
csillus (hősnév: Cleopâtra) | 2004. július 1., 17:25:55 |
halle mi zujs :) |
Fruzsi (hősnév: TaTa) | 2004. július 1., 17:29:56 |
kaja/pia INGYEN : TaTa, NYaNYa, Vörike, Kaszáska bunkó MIN. ÁRON(14bz): TaTa, NYaNYa küldetés MIN. ÁRON (nemtom mennyi): TaTa, NYaNYa, Vörike ÖRÜLTÜNK,HOGY SEGÍTHETTÜNK!!! |
Andi (hősnév: güLÜKE) | 2004. július 1., 17:51:11 |
Hogyan tudok magamnak bunkót készíteni ha ellopják??? Már kéne valami kaja, de ilyenkor sose tudok szerezni. És szinte minden nap meglopnak!!! |
Viktor (hősnév: Lokej) | 2004. július 1., 18:49:47 |
Tanuld meg a bunkókészítést! |
ILDI (hősnév: Baby2) | 2004. július 1., 18:52:07 |
DÓRAKRISZTINA!!!!!!!!! HÖSÖM MÉG NEM TUD OLVASNI,ÉS ÖRÜLNE HA IDE IS LEIRNÁD.MEGTENNÉD? ELÖRE IS KÖSSZ:ILDI,BABY2. |
ILDI (hősnév: Baby2) | 2004. július 1., 18:55:19 |
hogy tudok más höstöl bunkót kérni? |
ILDI (hősnév: Baby2) | 2004. július 1., 19:04:49 |
luki jól van a hös nikinek is |
Rock (hősnév: Scream&Darkness) | 2004. július 1., 19:04:49 |
Hello! Én rocker vagyok kedvenc bandáim:MetallicA Sepultura Akela Pantera Apocalyptica Slayer Soulfly Slipknot Fear factory Agnostic front Static-X.... Utálom azokat, akik hazudnak, lenéznek másokat és a külső alapján ítélnek...mert ami igazán lényeges , az legbelül lakozik.... Én az igazság pillanatát várom...tudom...ezt várhatom..:Đ Céltudatos vagyok és nem adom fel könnyen az álmaimat .... Mellesleg verseket is írock ez a kedvencem: Az én életem Mint az űzött vad az éji rengetegben Úgy menekül lelkem a fenevadak ellen Harag , szenvedés , ez az, ami rám vár Nem menekülhetek, innen visszaút nincs már Az őrült , aki bennem él Legbelül a szívem mélyén Kiszabadult, le kell győznöm El kell kapnom , meg kell ölnöm Álmaimat soha fel nem adom A fenevadak tépő fogakkal marcangolnak agyon. Most utálom magam és meg akarok halni De kell, hogy eljöjjön ,s megváltson valami Mikor felvágott erekkel fekszem az ágyamon Akkor is emészt a kimondhatatlan fájdalom Nem érdekelt , hogy mit mondanak, s tesznek mások Én az álmaimért harcba szállok Az életstílusom csak az enyém s nem másé A célom elérem, történhet bármi ehe....:Đ ennyi.... Talán jó..talán nem... na jó ennyi elég volt.... nem untatok senkit...... csá! |
Gréti (hősnév: Virgilia) | 2004. július 1., 19:04:49 |
Szerencsére tudott vizet szerezni 4 napra! Most már csak arra vagyok kíváncs, hogy akkor is szomjazik ha hibernálom? |
Zsani (hősnév: Scot) | 2004. július 1., 19:14:41 |
Szevasztok! Scoti vagyok, szeretném, hogyha írnátok!! Mert megszeretnék ismerkedni veletek. Főleg lányok jelentkezését várom. Üdv: Scoti a menő (H)ősember |
Niki (hősnév: Nikky) | 2004. július 1., 19:39:19 |
Szyasztok!!!! Hősöm segítő kész!!! Tehát ha kajára, piára, vagy bunkora van szükségetek akkor Ő szívesen ad!!! Azonban csak buznyákért....!! További jó ŐsHősember napokat! Szyasztok....:) |
Fruzsi (hősnév: NYaNYa) | 2004. július 1., 19:58:31 |
Kedves ILDI (Baby2)! Kattints a Segítséééééééég! Valaki segítsen! gombra, majd válasszad ki, hogy kaját, piát vagy bunkót szeretnél kérni! Írd be, a hős nevét akitől kérni akarsz (tőlem nyugodtan kérhetsz, csak írd be: NYaNYa!) De ennek van ám min. ára: 14 buznyák! De ahogy látom, nálad ez nem gond. Pont annyid van! Aztán katt a Lássuk csak!-ra! Végul OK (asszem ez a gomb lesz), és már csak észre kell vennem (vagy az, akitől kéred)! ENNYI!!! (ezt már beírtam egyszer csak nem vetted észre) |
Timon (hősnév: remete nő) | 2004. július 1., 20:04:02 |
halihoo mindenkinek! VALAKI SEGÍTSEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!! KAJA KELLENE SÜRGŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐSS!!!! előre is köszi |
Timon (hősnév: remete nő) | 2004. július 1., 20:04:02 |
halihoo mindenkinek! VALAKI SEGÍTSEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!! KAJA KELLENE SÜRGŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐSS!!!! előre is köszi |
Timon (hősnév: remete nő) | 2004. július 1., 20:04:02 |
halihoo mindenkinek! VALAKI SEGÍTSEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!! KAJA KELLENE SÜRGŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐSS!!!! előre is köszi |
csillus (hősnév: Cleopâtra) | 2004. július 1., 20:13:41 |
hogy kell buznyŕkot szerezni? |
kriszti (hősnév: OLivER) | 2004. július 1., 20:25:05 |
Szisztok!!!!!!! Sajnos már nem tom gondozni a hősembereimet és ezért örökbe adnám vkinek!!!! Lécci gondozzátok rendesen!!!!!!!!! OLivER: chester RyaN: chester SetH: chester |
Lyudit (hősnév: Lestat, the Vampire) | 2004. július 1., 20:32:51 |
A Beyoncé nevű hősnek üzenem,nem tom mit írt,mert még nem tanultam meg olvasni, bocs, ha ezért vmi gáz lenne. Most nem is leszek, úgyhogy max egy hét múlva tok válaszolni neki.Na mindegy, bye |
Fruzsi (hősnév: Vörike) | 2004. július 1., 20:39:02 |
Kedves Timon (remete nő)! Csodálkozol, hogy nem kapsz kaját senkitől? Azért nem adnak, mert nem itt kell kérni és nem így! Figyelj csak!!! Rákattintasz a Segítséééééééég! Valaki segítsen! gombra és kiválasztod, hogy kaját, piát v. bunkót szeretnél! Aztán beírod a hős nevét, akitől kérni akarsz. (A hőseimtől nyugodtan kérhetsz: TaTa, NYaNYa, Vörike, Kaszáska. Adok ingyen!!!) Majd katt a Lássuk csak!-ra. Végül kiválasztod, hogy mennyiért kéred.(0-99 buznyák, de tőlem INGYEN kapod!!!) És katt a Segíts!-re! Már csak meg kell várnod, hogy észrevegyem! |
< 1 > [ 2 ] [ 3 ] [ 4 ] [ 5 ] [ >> ] |
Hősemberképző - Kerekasztal Version 4.2.8
Copyright © 1999-2002 Bóna (BSi) Barnabás
All rights reserved